Példaértékű Kelet-Nyugat Összefogás
Az Izrael Múzeum + a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria szakmai barátsága.
A magyar és a külföldi művészetbarátok tízezreinek hálája: nyugodtan várakozó emberek kígyózó sora a Galéria pénztárai előtt a Monet, Gauguin, Szinyei Merse...kiállítás belépőjegyére várva. A látogatók tízezrei nem a Mindenható parancsára, hanem valamit közösen "megérezve" zarándokolnak el a kiállításra. Lehet, hogy így működik a jungi tudatalatti, lehet, hogy nem...Korparancs: nem szabad senkit (semmit) dicsérni, mert már a zseniális Karinthy is megmondta - Freud paródiájában - Ha úgy üdvözlünk valakit "Jó napot" és utána elkezdünk "szabadon asszociálni", a végén eljuthatunk a legdurvább sértésekig....
Csak azért is MEGDICSÉREM a kiállítás megálmodóit és létrehozóit: a múzeumok vezetőit és - ismétlem - a példaértékű tárlat szakmai gondozóit (kurátorokat - művészettörténészeket stb.) Filmszakmai nyelven az egész stáblistát, amelyet - a hatalmas élmény által fáradt örömmel - a kiállítás végén olvashatunk. Szeretnék "tovább sértegetni", mivel - több mint négy évtizede - ezt művelem általános iskolás, középiskolás, egyetemista és dolgozó tanítványaim tízezreivel.
Közülük sokan "nagy emberek" lettek és állítólag engem "szellemi apjukként" tisztelnek - bizonyára merő lelki mazochizmusból. Meggyónom: életem egyetlen büszkén vállalt eredményével - a most 13 éves - Isten tudja miért a képzőművészetben (is) tehetséget mutató - Perlaki Katalinnal ugyanúgy bánok, mint korábbi és jelenlegi tanítványaimmal...
Vissza térve a kiállítás értékelésére: véleményem szerint (amint Bécsben is évente többször tapasztalok) az is nagyszerű, hogy közelebb hozták a felbecsülhetetlen értékű képanyagot a nézőkhöz. Ma már a "szabad Európában" a műtárgyak nem elérhetetlen távolságban vannak a nézőktől, hanem - lehetőleg - minél közelebb. A műélvező ha nem Toulouse-Lautrec méretű (imádom, nehogy félre értsenek), kis ágaskodással akár "beléphet" a festmény alakjai közé.
A Monet, Gauguin, Szinyei Merse... tárlaton a minden apró részletre figyelni tudó, kiváló rendezők gondoskodtak a teljes "akadálymentesítésről" is. Ami csak annyit jelent, hogy még véletlenül sincs egy ott maradt buktató, nincs egy "jól látható" kordon, amely "a megfelelő távolság tartásra" figyelmeztetne. Legalább "tízszer" jártam a tárlaton: a Jót a Szépet nem lehet megunni. Hétvégeken tömegeket láttam, de egyetlen alkalommal sem történt "káresemény" - senki nem sértett meg egyetlen festményt sem. Miért? Ha hiszek, az a válaszom: mert a Teremtő így akarta. Junggal együtt azt vallom: nem hiszem, hanem tudom, hogy van Isten. De szédületesnek tartom "századik" szellemi mesteremnek, Luis Bunuelnek mondását is: Hála istennek, ateista vagyok. (Ez nem Jung világnézetének antitézise, de az olvasóra bízom ennek megítélését.) Megpróbálok (sután) költői lenni: egyszerűen "működik" a festményekből áradó Szeretet, a Világ, az Emberek, és az Élet Tisztelete. Praktice: "A nézők felnőttként kezelése". Válaszuk: örülünk, hogy ezt Önök - mindannyiunk gyönyörűségére - létrehozták és az a "legkevesebb", hogy mi vigyázunk ezekre a kincsekre.
Az alábbiak két - ugyanolyan "világklasszis" - festőóriás 1-1 képének szubjektív elemzése. Kevesebbek egy szakszerű művészettörténeti elemzésnél (az első képnél ennek nagyszerű példája a kép mellett olvasható, rendkívül fontos elemzés), de a mai, a személyes életproblémák felől (tanári tapasztalataim alapján) kicsit több.
,-1891.jpg)
Paul Gauguin: Upa Upa (A tűztánc)
"Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek
[…]
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy felengednének az emberek!"
József Attila: Tél
A világ egyik legnagyobb költőjének "tüze" és a "tűzre" vágyó emberek minden nemes vágya a képben lobog. Gauguin festményét egy vaskos fatörzs valószínűtlenül balra hajlása (expresszionizmus, még az irányzat "feltalálása" előtt) két félre osztja. Ha a képcsodával szemben állunk, akkor a bal oldalon egy "előadást" - két "egyszerű" (szinte a primitívek modorában megfestett) maori táncost - és az átlagos kalapok rendezett sorából következő - az előadást önfeledten élvező – közönséget vizionálok. Szerintem Gauguin - szimbolikusan - a következőt kéri képének nézőitől: azt szeretném, hogy Ti is legyetek olyan "primitívek", hogy minimum ennyire szeressétek az én képeimet. (Ezt a kérdést - Becs szóra - leiméleztem a festővel.)
A festmény közepén vastagon lobogó tűz minden fogékony nézőből előhozza a rejtett piromániást. (No jó: csak belőlem, akinek "legemlékezetesebb" gyerekkori, karácsonyi élménye az volt, hogy véletlenül kigyulladt a karácsonyfánk... (Akkor még nem tudtam, hogy Bunuel és Dali elkészítették a világ - mind a mai napig - legfelforgatóbb filmjét: Az aranykort, amelyben minden "elfojtott" vágy freudista módon megvalósul. Például az egyik - fekete humorú jelenetben - egy karácsonyfát dobnak ki az ablakon. (Vagyis a szörnyű rákosista korban én már tudatos művészet-forradalmár azaz Szürrealista voltam.) A vaskos tűznyaláb szinte felgyújtja a képet, Beszámítható perceimben pedig úgy gondolom, hogy József Attila-i értelemben felmelegíti nézői szívét és testét, langyos polgári világát. A sokadik megnézés megerősíti azt a víziómat, hogy a vaskos fatörzs a kép keretén túlnyúló VILÁGFA része (gondoljanak a „bolond" Csontváry cédrusaira) és a tűz pedig - egysíkú gondolkozásom szerint valamiféle VILÁGTŰZ-jelkép. (Egyszerre lobog bennünk - mint életünk vagy tehetségünk tüze és kívülünk is, mint mondjuk a Nap mint az emberi élet előfeltétele a földön. Illetve a Gauguin által keresett "Földi paradicsomban" - azaz Tahitin, ahova festőnk mindenét - akár minden imp. + posztimp. festmény gyűjteményét is eladva - többször eljuthatott.
A vaskos fatörzs és az Égig érő Tűz is a Nagy Misztérium darabjai – Hamvas Béla véleménye szerint. Még csak most próbálom leírni a kép jobb oldalán megfestett Égi és Földi Csodákat. Talán ezen a térfélen érthető meg az az ok, hogy Gauguin mit is keresett és MINDEN ELLENKEZŐ HÍRESZTELÉS ELLENÉRE - meg is talált Tahitin... A Művész lefesti a Szellem - Táncosok valóságát. (A maori hitvilág három, csak általuk látható Művészét.) Ők a bal oldali földi táncosok Égi kollégáit. Gauguin fantasztikus festői-emberi tette, hogy beavat bennünket a Nagy Misztériumba. Mi "hitetlenek" vagy más hitben-akár ateizmusban - hívők is láthatjuk egy "primitív nép" mítoszának valóságát, az összes más Hittel való egyen rangúságát.(Feltételezve azt, hogy olyan emberek vagyunk, akik még meggyőzhetők valamiről - szerintem egy igazi művészetbarát ilyen.)
De kik az Égi előadás földi nézői? Kizárólag olyan személyek lehetnek, akik lelkükben-tetteikben hordozzák az Emberré születésből következő feladatainkat.. Gauguin az általam is szabadosnak tartott magánélete mellett (vagy lehet, hogy pont azért?) megfestette a "pogány művészet" egyik Szentképét, amely a művészettörténet egyik "legfilozofikusabb" képe is egyben.: HONNAN JÖVÜNK? MIK VAGYUNK? HOVÁ MEGYÜNK? (A bostoni múzeum - minden rosszallásom ellenére - nehezen engedi ki markából)
A Budapesten most megcsodálható Upa Upa című másik remekmű jobb felén a fenti kérdések közül a másodikra találhatunk némi festői (gondolkodói) magyarázatot. Vagyis például azért születtünk a Világra, hogy szerethessünk egy másik embert. Gauguin ennek két formáját festi meg: a Barátokat és a Szerelmeseket. Ők - gyönyörű érzéseik révén - egyszerre részesei a földi valóságnak és az Égi Táncosok transzcendens világának. Ha sokadszorra Önök is elmennek a kiállításra, láthatják: a Barátságot végtelen egyszerűséggel mutatja be A Barátok csak finoman egymáshoz hajlanak, a válluk összeér. Mivel érzelmeik nem vegyülnek az érzékekkel, ők is (látszatra) hasonló - csak hátulról megfestett nézők (de a láthatatlan Égi Előadásnak) -, mint a baloldali kalapos társaság. Nálamnál okosabb és jobb szemű barátaim szerint a Szerelmeseket szinte csak nagyítóval lehet felfedezni a képen. Gauguin azt az "igazi" Szerelmespárt festette le, akik egymás arcát használják tükörnek. Bölcsek, mert Tudják, Merik, Teszik a Szerelmet. Nem nézik az Égi Táncosokat, nem Hívők a szó hétköznapi értelmében. Nagy tettük az hogy egymást fantasztikusan jól - feltételek nélkül - (a jövőről nem gondolkozva) képesek szeretni.
Mi a "műveltek" azt mondjuk: carpe diem! De ők - Gauguin szerint - fiatal koruk ellenére - bölcsebbek nálunk. Mit is tudnak? Csak spontán módon szeretni: a lány lehajló, A
Férfinek akár az életét is felkínáló fejével egyszerre önmegadó áldozat és a szerelmi megsemmisülés orgazmus élményének istennője. A Férfi arca hasonmása-alteregója a női arcnak. (Mind kettő emlékeztet a legrégebbi, legegyszerűbb arcábrázolásokra.) A Férfi arca a Szerelmi Mágus tekintete, a Szerelmes Nő pedig a legtökéletesebb médium. Mindketten tudják (érzik) a szerepüket és minden ketten maximálisan élvezik is: A Férfi a Mágus, a Nő a "Megbűvölt". De még sincs semmi "kiszolgáltatottság", csak művelt csököttségünkben gondolhatunk "fölé" és "alá" rendelt viszonyra." Nagy tanultságunkban" olyan butaságot mondhatunk: hát persze, csak egy Férfi festő festhette meg így a Szerelmeseket.
Én meg Gauguin-barátommal együtt azt állítom, hogy egy Festő (nemre való tekintet nélkül) így képzeli el a Szerelmeseket. Mint a nem elmebeteg, hanem csak zseniális Gulácsy Lajos: A varázsló kertje című festményében, amelyet életemben már százszor megcsodáltam a Galéria állandó kiállításának remekművei között. Véleményem szerint, ha Gulácsy Párizsban születik, akkor önálló múzeumát milliók látogatnák az egész világról. Ne legyünk ennyire maximalisták és örüljünk annak, hogy számos csodálatos képe - Galériánk rengeteg remekművével együtt – állandóan megcsodálható.
Térjünk vissza az eredeti gondolathoz: az Upa Upa szerelmesei Gulácsy: A varázsló kertje című "szerelmes képének" - csak ebben a vonatkozásában - előző verziója. Gulácsynál is van Bűvölő és Megbűvölt. (A többit Önök gondolják el - ízlésük szerint.)
Melegen ajánlom a Galéria állandó kiállításának minimum évenként egyszer való meglátogatását az Európában is rendkívül gazdag műkincs gyűjtemény miatt.
Annyi provokációt is megengedek magamnak, hogy leszögezzem: a magyar festő-óriás a maga Tahitijét saját képzeletében találta meg. Nem őrületének kezdetén, hanem csodás képzelőerejének varázslatos hatalmával fedezte fel Nakonxipant (ami – biz isten – ott van Holdon) és szeretetre méltó lakóit.... A varázsló kertje csak egyféle olvasatában a Szerelem
Ideáljának megfestése. De ígéretet tettem, hogy minden gondolatomat nem fogom - péppé darálva - az olvasó szájába tömni. (Én is undorodnék ettől.)
Gauguin szerelmes-nő ideálja hasonlót mondhat a festészet nyelvén, mint a Szerelmem, Hirosima című film nagyon intellektuális női szerelmese - Marguarete Duras kivételesen irodalmilag is értékes forgatókönyv-dialógusaiban. Belső monológként - azaz a Női Lélek igaz nyelvének feltárásaként - szándékosan döbbenetet keltve - hangzik el az ismétléssel sulykoló belső monológ: Megölsz - jót teszel velem! Megölsz - jót teszel Velem! (Hmm-Hmm - most jó lenne egy hangos blog.)
Összefoglalva: Gauguin: Upa Upa című képe a kiállítás egyik legszebb és legösszetettebb alkotása. Gauguini "napszínvilágával" a benne megfestett komplex festői mitológiával bizonyosan hat a freudi, jungi stb. tudatalattinkra is. A mostani galériai spontán tömeges művészetbarát zarándokút egyik legfontosabb meditációs objektuma (Hamvas Béla) ez az alkotás.
Barátaim megbocsátják, szeretek túlzásokban fogalmazni: ha a Szépművészetinek csak ezt a képet sikerült volna "kisírnia" az Izrael Múzeumtól - akkor is megérné ez a kiállítás azt a mostani "magas" tárlatlátogatási árat, amely egyébként nem éri el egy "átlagos" budapesti színházjegy árát...(Most már mindenkit magamra haragítottam.)
Magyar kebelemnek magyar föstőt: Gauguinnél jobban mondjuk csak Rippl-Rónait szeretem. Képzeletbeli tárlatvezetésem - ezen a számos - mindenki számára evidens – remekművet tartalmazó kiállításon - egy szerény festői világú de annál mélyebb humanista bölcsességet sugárzó festménnyel zárulna.
Rippl-Rónai József: Amikor az ember már csak az emlékeiből él
"Szeresd apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a Földön..."
A Tízparancsolat egyik legszebb, legkatartikusabb üzenete.
Vallások, hitek, életfilozófiák sok mindenben különböznek - így szép a Világ. De van egy csodálatos közös vállalása, közös erkölcsi elve a zsidóságnak és a kereszténységnek. A Jóisten által Mózesnek a két kőtáblára írt TÍZPARANCSOLAT a két testvérvallás közös etikáját rögzíti. Továbbmenve: a szekularizált, civilizált világ jogrendszere is ezeken a parancsolatokon nyugszik. Menjünk vissza szubjektív képelemzésünk tárgyához, Rippl-Rónai festményéhez. Ez a kép - lehet, hogy magányos véleményem szerint - nem a Művész egyik "legjobb" festői műve, mert - szerintem - a Művész nem "festői tettnek" szánta. Hanem minek? Hódolatnak egy már csak emlékeiből élő (mai köznyelvi szóhasználattal előrehaladott érelmeszesedésben szenvedő) öregasszonynak, aki történetesen a magyar festőóriás "névtelen" édesanyja. De akit a külvilág - talán a cselédekkel együtt - esetleg csak "gondot jelentő gazdag vénasszonynak" titulál. "Mindenkinek az lenne a jó, ha már elmenne" A kép viszont (szerintem) arról szól, hogy a fiának nem. Egy szerető fiúnak az a jó, ha az édesanyja bárhogyan, de él. A festő idős édesanyja már félig-meddig a kékben megfestett saját világában lakozik. Ergo: az Égben, a szerető fiú festészetének egyszerű színszimbolikája szerint: igenis a Mennyországban.
Mert Számomra csak az Igaz Ember (sajnos jelenleg hármat is tudok a barátaim között), aki "magatehetetlen" édesanyját vagy édesapját is SZERETI ápolni és ápoltatni. Akinek a "lelkébe van égetve" a Tízparancsolat fent idézett (Nekem, akinek már mindkét szülője a Túlvilágról figyeli helyes és helytelen tetteimet) egyik legfontosabb parancsolata. Okos és szép nagylányomnak - sok év óta - minden pátosz nélkül - ismételgetem: csak egyetlen - anyaként szerető - édesanyja és egyetlen - apaként szerető - édesapja van. Nem muszáj napi-imába foglalni őket, "csak tudnia kell" - mivel mindkét szülője - Hál Istennek egészséges és szereti ő t- ezért viszonylag "szerencsés" gyermeknek mondhatja (gondolhatja, érezheti) magát...
Ezt - az iszonyúan hosszú - blogomat azzal fejezem be, hogy Rippl-Rónait azért "tisztelem" jobban mint Gauguint, mert meg tudta csinálni azt, amire csak kevesen képesek: a magán szenvedélyek és a Tízparancsolat "kötelmeinek" kényes egyensúlyát. Ezért számomra emberi példakép: TELJES EMBERNEK tartom. Meg tudta valósítani, amit a XX. század egyik nagy magyar pszichológusa, Mérei Ferenc valahogy úgy mond: az embernek a Kaland, a Nyugtalanság, a Balhé, a Szex is kell. De lehet, hogy ezzel "párhuzamosan" áhítozik családi szeretetre, gyermekekre is. Mérei tanár úr - Forgách Péter filmjében - büszkén mutatja be feleségét és - akkor még ismeretlen - fiatal lányait és nagy szeretettel beszél régen elhunyt szüleiről is. Rippl-Rónai magyar festőként (is) a legnagyobbak közé tartozik, de ebben a képében megfestette, hogy aki szüleit - öregen, csúnyán, betegen - nem képes szeretni, az lehet, hogy művészetében Óriás, de emberként szánni való "törpe".
