Perlaki Tamás kulturális preferenciái

Friss topikok

A FRANCIA ÁMOS + MARC CHAGALL GRANDIÓZUS KIÁLLÍTÁSA

2013.11.14. 10:20 perlaki tamás blogja

Egy megálmodott kiállítás két zsenije

"Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis."  József Attila

Az alábbi írás egy szubjektív, élményorientált művészetbarát eklektikus gondolatai, egy általa közel ötven éve várt fantasztikus kiállítás nagyon sokszori megnézése után, az Úr 2013. esztendejében.

Ez a megakiállítás (2 hatalmas egyéniség életművének summázata) is csak a Szépművészeti Múzeum vezetői stábjának igen jelentős nemzetközi tekintélye + a Magyar Nemzeti Galéria, az Anna Margit-Ámos Imre Emlékmúzeum illetve még számos magyar intézmény,, magánszemély példamutató együttműködése révén valósulhatott meg. Közösen megmutatták, hogy  - művészetbarátok tízezreinek örömére -  közös humanista akarat révén igenis létrehozható európai illetve jó értelemben "összmagyar" együttműködés. "Jó mulatság, férfimunka volt" - köszönjük mindenkinek, aki ezért a grandiózus műért valamit is tett.

A mintaszerűen megszervezett tárlat  hatalmas előtérben két kinagyított fénykép fogadja a látogatót. Érdemes elvégezni az igen szemcsés fényképek elemzését. Így a számomra ismeretlen fotóművészek jóvoltából már kaphatunk egy bizonyos "belső képet" is a két hasonló kvalitású művészről. Chagall - a nagyszerűen választott fényképen – a kép jobb oldalát egyértelműen uralja, a kép bal részén pedig készül egy igazi "Chagall-i" kép. Az arc a lélek tükre: Chagall arca egyértelműen a fiatal, nagy festőzseni jogosan büszke elhivatottságát tükrözi. A fénykép alsó részében a művész - mint egy klasszikus festő - tarja kezében hatalmas festőpalettáját. A fotográfia összegző gondolata: egy göndör hajú, nem öntelt, de tehetségének tudatában levő, a Jövőbe egyértelmű optimizmussal tekintő festőt láthatunk.

A másik kinagyított -  ismét kiválóan választott - fénykép Ámos Imrét ábrázolja. A magyar piktor látszatra a kép középpontjában van, de Chagallal ellentétben nem ő a főszereplője a fotókompozíciónak. Világhírű kollégájával szemben nem egy "elhivatott művész", hanem inkább a festészet egyszerű "napszámosa" . Arca nem a "kiválasztottság tudatról", hanem inkább valami mélyből jövő szomorúságról, vagy melankóliáról (lásd: Dürer híres metszete)  tanúskodik. Lehet, hogy belemagyarázom, de látja élete, népe, országa és akár az egész világ megsemmisülésének lehetőségét, a nácizmus, illetve egyéb "ordas eszmék" terjedése következtében. Ámos fotográfiájának számomra szintén ismeretlen készítője a "napi munkavégzés" közben kapta le. Fehér "munkaruhában" van, amely - ha jól látom - piszkos a munka közben rácsöppenő festékektől.

Chagall egyetlen ecsetje a Teremtőt idézi Michelangelo mennyezetképéből. Festői teremtésének előképe az Atyaisten ujja, amely Megteremti a Sixtus-i Kápolnában az első embert, Ádámot.

Ámos bal, illetve jobb kezében öt darab ecset van, ő nem Teremtő, csak egy piktor a sok közül. Amit mindenki láthat az Ámost ábrázoló fényképen: a fotókompozíció valódi főszereplői Ámos festményei. a fénykép szinte teljes jobb oldalát uralja egy nagyméretű "igazi" Ámos festmény. Nem vagyok Ámos-kutató, remélem, hogy ma is él - lélegzik - ez a kép, és nem semmisült meg a szörnyű háború alatt, mint Klimt olyan főművei, mint a Fakultas képek. A kép felett csak egy nagyon fiatal szem tudja kibetűzni azt az Ámos Imre kézírással írt cédulát, amely akár a fénykép nézőjét is figyelmezteti: Ne zavard a másikat, mikor dolgozik. (Ámos és szerelme, alkotótársa, majd felesége Anna Margit közös kis manzard festőlakást bérelt Egy ilyen kis térben csak a másik munkájára rendkívül figyelve lehetett alkotni.)

A fotó egészét egyrészt a magyar művésztársadalom számos alkotójának helyzete (szegénység), valamint még négy darab festményének teljes bemutatása jellemzi. Egy egyszerű kis sámlira rakott cserépben még legalább hét ecset várakozik arra, hogy a festő - művészetmunkás -használja őket. Bizonyosan nem a világhírű Arnolfini házaspárra utalva, egy inkább szürreálisnak ható női portré profilja tűnik elő a kép bal oldalán levő, nem domború tükörben. Tanárosan összefoglalva: Ámos Imre, mint egy nyakkendős szomorú figura néz ránk a festékektől piszkos színű köpenyében. Ha a magyar szürrealizmus egyik nagyságának gondoljuk, akkor talán csukott szájával azt mondja, amely egy "szocialista" viccben manifesztálódott, és ami (kicsit) arra az országra és lakóira emlékeztet, amelyben - egyébként én - már több mint fél évszázada - élek. Ha már felcsigáztuk az olvasót egy szakállas viccre, illik azt el is mondani: ez van, ezt tudjuk nyújtani, ezt kell szeretni, lehet válogatni.

Felmegyünk a modern Jákob lajtorjáján - a kiállításra vezető lépcsősoron - az Égbe és a Poklokba. Ha a jobb oldali folyosót  választjuk - mintaszerű alapossággal - szinte grafikonszerűen összehasonlíthatjuk Ámos és Chagall életútját, évenkénti bontásban. Megdöbbenhetünk azon, hogy egy végtelenül egyszerű kis orosz – zsidó falucskából - gettóból - származó Chagall a XX. század, Picasso mellett talán a legboldogabb festője volt. Életében sikert sikerre halmozott, munkabírása és rendkívüli optimizmusa okán hatalmas és hihetetlenül szerteágazó életművet alkotott. Talán kis túlzással teremtő egyéniségét "festő Mózesként" aposztrofálhatjuk, akit a Jóisten úgy is nagyon szeretett, hogy sokunk által irigyelt 98 vidáman eltelt - év után távozhatott a talán általa előre megtervezett "Zsidó - Mennyországba". Ámos Imrét, aki pont két évtizeddel később született, de vállalva a szörnyű zsidó (kelet-európai emberi) sorsot, mindössze 37 éves korban megölték. Valahol egy tömegsírban fekszik.

A kiállítás Ámos Imre panteonjának első szobája a művész Önarcképeit sorakoztatja fel. Ezek - mint minden művésznél - mélyebbek, mintegy natúr  fénykép, mert igazi, " belső lelki fotográfiák". Rajtuk
keresztül mutatja be magát a művész: azt szeretné, ha mi ilyennek fogadnánk el őt. A kiállítás önmagát dicséri, a művészettörténeti elemzések lélegzetelállítóan tömörek, de egyben információdúsak. Nekem, mint a festészet barátjának - minden fontosat - leírnak és semmit sem rágnak a számba. Szubjektíven azt emelem ki, hogy az Önarcképek egy nagyon intelligens, nagyon mélyen gondolkodó, főként szomorú, vagy a mély tudás által komoly, a közösen tragikus magyar és zsidó jövőt előre megérző embert sejtetnek. Ebben a szekcióban találkozhatunk ismét egy kinagyított fényképpel, amelyen egy angyalarcú - férjét, annak erőszakos halála után is évtizedekig,
haláláig szerető - fiatal feleséggel és a feleségébe viszont szerelmes Ámossal. Már az Önarcképek terme is mutatja a Chagalli hatásokat, de egyben azt a Művészt is, aki a Mester művészetét beépíti saját, öntörvényű világába.

Ámos vállalja - de nem kérkedik - zsidóságával, ez inkább bölcs melankóliájának okozója: hatezer év bölcsességével. Arcán az a szomorúság tükröződik, amely például groteszk módon megjelenik a zseniális filmrendező, gondolkodó, Luis Bunuel - Az öldöklő angyal című filmjében. Mind a ketten a maguk szürrealitása révén arra a megdöbbentő megállapításra jutottak, hogy a XX. századi civilizált emberiségnek sikerült a humánum kifinomult, optimista eszméje helyett visszafejlődve az évezredek sorában, leküzdenie magát a Vadság és a Barbárság vértől csöpögő korszakába. Hogy ne csak dicshimnuszokat zengjek a kiállítás létrehozóiról, megemlíteném, hogy vitathatónak találom azt a megoldásukat, amelyben számos kép esetében "összevonják" a képi információkat. Ez azt jelenti, hogy a képcímek sokszor nem a megszokott helyen - a képek alatt, vagy mellett  - vannak, hanem tőlük teljesen különálló csoportban. Számomra nem probléma, hogy ugrálnom kell a festmények megnézése és címük beazonosítása között. Viszont fölöslegesnek érzem ezt a "modernnek tűnő", de valójában a képpel való elmélyülést megnehezítő "avantgarde" bemutatási módot.

A második Ámos szekció címe: Apokalipszis. Igen, Európa előbb a sztálini kommunizmus, majd a Mussolini fasizmusa és végül a hitleri nácizmus rettenetes harapófogójában vergődött. A számomra  jellegzetes "ámosi" apokalipszisben ég egész Európa, Jákob lajtorjáján a zsidók nem az égbe, hanem az auschwitzi gázkamrákba mennek.

SÖTÉT IDŐK - Ámos emblematikus képcíme, a zsidók szent könyveiben megírt Világ-pusztulás. Próbáljuk elemezni az egyik legjelentősebb világvége festményt, amely számomra nem volt ismert. Címe: Háború. Levágott emberfejek hekatombája uralja a képet.  Egy szürrealista "talált tárgy" egy szék, amelynek lábai emberi ujjak. A kép felső jobb szélén egy ferdén álló, ma már antiknak is mondható ingaóra van. Szégyellem leírni a hasonlatot, ami egyszerű agyamban megfogant:
Kizökkent az idő, oh, kárhozat ...

Ámos színei nem világos, nem impresszionista látványértékű színek. Megegyeznek képei mondanivalójával ("Fekete országot álmodtam én, ahol minden fekete volt, de nem csak kívül, csontig, velőig fekete". -Babits. ) Belemagyarázásom fundamentuma, hogy a gyász európai értelmű
színéhez - a feketéhez - igazodnak a világos színek is. Ezért az ámosi színvilág szerintem mélytónusú. Az elemzett képen az ingaóra sötétbarna színe adja meg azt archimedesi kiindulási pontot, amelyhez
akár a vércseppek vöröse is igazodik. Az automatizált, pontosan eltervezett tömeggyilkos módszerek, amelyekkel naponta több tízezer embert lehetett a XX. századi technika és tudomány máig égig kiáltó
szégyenére megsemmisíteni, az emberiség teljes kultúráját egészen a Végítélet napjáig beszennyezték. Az ártatlan emberiség (számomra nem csak a zsidók) millióinak meggyilkolása Ámos képén a fehér terítőt beszennyező vércsöppek alakjában szimbolizálódik.

Pilinszky - a Biblia után - Botrányt emleget és ebben minden benne van. Az egyetemes emberiség Botránya, Szégyene mind a mai napig, hogy mindez nem egy kollektív Rémálom, hanem a XX. század megtörtént eseménye. Emberi ésszel nem fogható fel az a statisztikai szörnyűség, hogy hatmillió Embert (nem "zsidót") a civilizált Európában el lehetett pusztítani. ezért nem csak a nácik felelősek, hanem a szövetséges hatalmak is....

Nem szeretnék botcsinálta történészként "utólag könnyen ítélkezni", de Európa lelkiismerete nevében csatlakozom azokhoz, akik több mint fél évszázad eltelte után is a "Botrány" részének tartják, hogy az angolszászok nem bombázták naponta a haláltáborokba vezető vasútvonalakat és nem akarták meghallani a haláltáborokban szenvedők kollektív imáját, ami nagyjából arról szólt: bombázzátok porig az emberiség ezen szégyeneit, mi inkább az SS-hóhérainkkal együtt szeretnénk meghalni.

Ezen a megrendítő tárlaton Ámosnak van egy mai szóhasználattal élve horrorisztikus képe is. Azért írhatok róla, mert egyéni szerencsémre nincs róla művészettörténeti elemzés. Ennek a kisméretű képecskének mindössze egyetlen szó a címe: Terror (1944). A festményen egy nagy konyhai húsvágó kés "önmagától" csapódik be egy emberi arc két szeme közé. A durván megsebzett arc, a rettegő  szemek és a nyitott száj csöndje iszonyatos fájdalmat mutat. Talán ez a száj, ha tudna énekelni, akkor Pendercki Auschwitz Oratoriumának egyik autentikus énekese lehetne.

Látszatra nagyon nagy a különbség Bunuel-Dali szemkettévágásos andalúziai kutyájával, de a szimbolikus-szürreális, megdöbbentően kegyetlennek ható tettek  - a szinte szadistának mondható – sokkoló jellegük alapján hasonlóak.

Ámos sokadik Apokalipszis festményének jobb oldalán egy szerintem – az Emberiségen segíteni nem tudó - angyal emeli fel vércseppekkel színezett szárnyait. Ebben a teremben annak a Radnóti versnek egy sorát is idézik, amelyet 16 éves kora óta a blogszerző a legszebb, legfájdalmasabb, leginkább a XX. századi ember egzisztencialista magányát kifejező magyar versek közé sorol. Amíg "az  "utolsót lélegzi" - remélhetőleg csak évtizedek múlva - de tudni fog, tudnia kell. Remélhetőleg a további évtizedekben is béke lesz Európában. Csak önmaga "nagy - nagy" fájdalmának (lehet, hogy csak önsajnáltatásának) enyhítésére sokszor elejétől - a végéig önmagának elmond, és aki még nem tanulta meg, most pótolhatja ezt a bármilyen egyetemi diplománál jelentősebb szellemi hiányát.

SEM EMLÉK, SEM VARÁZSLAT

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.

1944. április 30.

Kizárólag olyan művészetbarátaim számára, akik a saját életük iránytűjének Szerb Antal személyét és életművét tekintik. 100 vers című - egyedülálló - világvers antológiájának bevezetőjét szándékosan a német Goethe szavaival fejezte be: Ha a költészet megmarad, akkor a lényeg marad meg.

A költői magasságokból szálljunk alá a földre: A mély lelki élményt nyújtó kiállításon a modern technika révén felnagyítva "lapozgathatjuk" végig a Szolnoki vázlatfüzet döbbenetes rajzait. Amely a költő, irodalmár Radnóti Bori noteszének festői-grafikusi párja.  Valamint megrendítő bizonyítéka, hogy a Művészet, a Humánum és a nagy Zsenialitás hőskölteményei még a tömegsírokból is előkerülnek. (Bizonyára közhelyet mondok, de érdemes a gondolattal újra és újra foglalkozni: az ember teste megölhető, de a szelleme nem.)

Ebben a blogomban is ismétlem önmagam, de szeretném kifejezni a magyar műélvező álláspontját. Chagall a világegyetem felől nézve "nagyobb" festő, mint Ámos. De ha hallgatok a szívemre, ismerem és vállalom nem kizárólag a zsidó sorsot, hanem egész Európa összes népének sorsát a
II. világháború idején és akár utána is - akkor "vállalva elfogultságomat" Ámos a nagyobb. Vagy úgy is mondhatnám, hogy képeinek minden komolysága, szomorúsága, iszonyata közelebb áll hozzám. (De a legnagyobb ostobaság az lenne, ha egymás ellen  akarnám kijátszani a két festőt Óriást.) Mint művészetbarát megengedhetek magamnak olyat, amit komoly szakmabeliek kevésbé. Van egy olyan érzésem, hogy Ámos korai művészetének képei valamilyen rokonságot mutatnak Gulácsy Lajos
festményeivel. Nagyokosként erre azt mondanám, amit Babits Mihály Az európai irodalom történetében valahogy úgy fogalmaz: nagy szellemek korokon át egymás felé nyúlnak. Ezt a "lelki rokonságot" az a terem idézi fel homályos tudatomban, amely Álomképek, lélekképek nevet
viseli. Asszociációm egyik pillére Ámos Imre négysoros - a falra írt - verse. (Gulácsy jó költő is volt.) A másik pillér pedig az Álom a medvetáncoltatóról (1937) című kép. De ennél sokkal fontosabb - és
talán a szakma által is elfogadott - gondolat, hogy Ámos, ha nem jönnek a SÖTÉT IDŐK - a magyar festészet és így az egyetemes festészet - Vajda Lajos melletti  egyik legnagyobb magyar avantgarde,
pontosabban szürrealista művésze. Ha szerencsésebb országba születik, akkor az egész világban az egyetemes szürrealizmus egyik legnagyobb alakjaként tisztelhetnénk. (Ó, mily szép álom lett volna a békés Európa XX. századi művészeti panteonjában lenni.)

De Ámos sokkal igazabb MAGYAR ember volt, mint a nyavalyás, az életét még békeidőben is sokszor fölöslegesen féltő blogíró. Ámos csak azért se akart megmenekülni, pedig ezt is választhatta volna. Ugyanígy tettek azok a nagy magyarok, akik örök emberi példát mutatva nem akarták csak a saját irhájukat menteni: Radnóti vagy Szerb Antal. Azt a "vágóhídra menő marha" létet választotta, amelyet a nácikkal nagyon vidáman együtt működő jó magyar adminisztráció neki szánt. Nem akarom a történészeket is megbántani, de a piszkos-mocskos-véres munkát a nácik-nyilasok stb. végezték el, a  "Szabadságot és a Demokráciát" képviselő Szövetségesek pedig bizonyára merő "Emberségből" egyetlen napon sem bombázták az Auschwitz felé vezető vasútvonalakat és befogták a fülüket, hogy még véletlenül se hallják meg a Haláltáborokba hurcolt embermilliók közös imáját: Bombázzatok le minket és ezzel a hóhérainkat is semmisítsétek meg. Ez a mi számunkra még egy jobb, a rettenetes helyzetben választott halál, mint elevenen elégetés vagy a ciklon B-től való megfulladás alternatívája. (Ezzel nem akartam történelmi vagy politikai témákat érinteni, én csak embertestvéreim nevében próbálok vétót emelni.)

Vissza a költészethez: Ámos Imre és Anna Margit a halálon is diadalmaskodó szerelme mindenki által ismert párhuzamot jelent a most 100 éves múlt Fanni és Radnóti örök szerelmével. Mivel iszonyú műveltnek szeretnék látszani, ezért számomra mindkét nagybetűs Szerelem csak Rómeóhoz és Júliához, valamint az egyetemes kultúrtörténet más ismert szerelmeseihez hasonlítható.

Ámos Imre festészete pedig már évtizedek óta megcsodálható egyrészt a Galéria állandó kiállításán, másrészt a Kedvest a halála után sem elfelejtő, mindkettőjük művészetének maradandó helyet létrehozó szentendrei "közös művészetoltárt befogadó Anna Margit - Ámos Imre Emlékmúzeumban.(Amelyet az Utókor szégyenére alig-alig látogatnak...)

A következő blogom tartalma: a festészet gyógyító ereje. Professzor Chagall művészetterápiája: hogyan legyünk Optimisták, Életkedvvel és Alkotókedvvel átitatott halandók.

A bejegyzés trackback címe:

https://perlakitamas.blog.hu/api/trackback/id/tr215632679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mező 2013.11.27. 20:56:38

Kedves Tamás!

Újra elolvastam a blogodat. Több "hivatalos - művészettörténeti" és nagyon jó tárlatvezetésen vettem részt a Szépművészetiben és a Galériában is. A Szépművészeti+ Nemzeti Galéria baráti körének tagja vagyok és az is maradok

De a te képelemzésed, ahogy kitágítod azt az irodalom, film, pszichológia, valamint mindannyiunk 2013-as társadalmi-emberi gondjai stb. felé, valami teljesen más és mondhatom, fantasztikus. Új és új mélységeket tudtál így feltárni. Mikor és hol lesz a következő tárlatvezetésed? Jelentkezünk .( 2-3 fő, ha még lehet)
süti beállítások módosítása